Jaschik Álmos iparművész, pedagógus, szakíró alakja az évtizedek során méltatlanul háttérbe szorult, holott mind személyes oeuvre-je, mind pedig stílus- és szemléletformáló tanári munkássága meghatározó jelentőségű. Iskolája a XX. század művészetének számos kiemelkedő alkotóját indította el a pályán, így például Hajnal Gabriella textilművészt, Kovács Margit keramikust, Uray Erika grafikust, vagy Pierre Székely szobrászművészt. Nem lehet említés nélkül hagyni azt sem, hogy a Jaschik-iskola hallgatója volt többek között Szabolcsi Hedvig, Körner Éva és Henszlmann Lilla művészetörténész, Gyürky Katalin és Bónis Éva régész is.

Jaschik az alkalmazott művészet szakmai és etikai alapjait tanította meg – az európai iparművészeten földrajzi és műfaji szempontból is messze túlmutató lexikai anyag átadása mellett – a legkülönfélébb társadalmi rétegeket képviselő hallgatóinak. A Jaschik-iskola szakmai szempontból “kenyeret adott a hallgatók kezébe”, a mester pedig mindezen túl emberi szempontból is felelősen kísérte tanítványai sorsát: a szegényeknek tandíjmentességet biztosított, a holokauszt idején zsidókat menekített. Ezt – volt tanítványai felterjesztésére – az izraeli állam poszthumusz kitüntetésével köszönte meg a mester leszármazottainak

Jaschik Álmos rajztanárnak tanult az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezdében, mestere Székely Bertalan volt. A Székesfővárosi Községi Iparrajziskolában kezdte tanári pályafutását (1907-1919), majd 1919-ben nyitotta meg haláláig működő grafikai magániskoláját. Az onnan kikerült fiatalok közül számosan megbecsült könyvtervezőként, illusztrátorként, iparművészként, festőként, restaurátorként, régészként, építészként, művészettörténészként szereztek maguknak nevet idehaza és/vagy külföldön.

Jaschikot – korai munkája alapján – elsősorban “szecessziós” művészként tartja számon a művészeti irodalom, holott szerteágazó munkássága az egyetemes magyar kultúra szerves részét alkotja. Autonóm gondolkodású művészegyéniség volt, a fővárosi polgári értelmiség vezető rétegéhez kötődően neveltetésből, a század eleji kulturális légkörből adódóan, nemzeti – népi hagyományainkra támaszkodva alakította ki művészi tevékenységének folyamatosan táguló körét. Magániskolája, amelyet méltán lehetett progresszív szellemiségűnek nevezni, kapcsolatban állt a Hét és a Nyugat körével, valamint Rabinovszky Máriusz révén Szentpál Olga újító szellemű mozgásművészeti iskolájával. 1925 és 1944 között színpadművészként együttműködött Németh Antallal, a Nemzeti Színház rendezőjével, majd igazgatójával. Az ő ösztönzésére vezette be Jaschik Magyarországon elsőként a színpadi makettépítés tanítását. A Németh Antallal folytatott közös munkába időnként bevonta tanítványait is, és hasonlóképpen bevonta őket nem kevésbé újító szellemű animációs mesefilm kísérleteibe is. Színpadművészként, jelmeztervezőként négy ízben is közreműködött a Csongor és Tünde színrevitelében. Kevéssé számon tartott negyvenes évekbeli színes rajzfilm kísérletei és másokkal közös bábművészeti kezdeményezései ugyancsak a jövő útját egyengették.

Jaschik Álmos művészi és pedagógiai munkássága a maga korában egyedülálló, komplex művészeti jelenség: fővárosi kötődésű, egyben egyben nemzeti, népi hagyományainkhoz kapcsolódó. Az ornamentum eredetéről vallott nézeteivel, az ornamentális formaképzés gyakorlatával munkássága a nemzeti művészet fő áramába illeszkedik. A művész és a művészetet hivatásként vállaló egykori tanítványai joggal érdemesíthetők arra a megtisztelő gesztusra, hogy egy olyan intézmény vegye fel a nevét, amely továbbviszi az ő komplex művészetpedagógiai tevékenységét.

(Mezei Ottó szövegének felhasználásával összeállította: Prékopa Ágnes)