Szőcs Lívia osztályfőnök feljegyzés
Olyan osztálykirándulásokat szeretek szervezni, amelyek kulturális élményt is nyújtanak a diákoknak, és az osztályom szülői közössége ebben teljes mértékben támogat. Így a jelenlegi rendkívüli körülmények között is beiktattunk programunkba egy „múzeumlátogatást”: a második kirándulás-napunkon az esztergomi Babits Emlékházat kerestük fel.
A Babits Emlékház nem tartozik a jól ismert és sokak által látogatott helyek közé. Ez nem csupán azért tette jó úti céllá, mert az osztályomba járó tanulók sem voltak még itt, hanem azért is, mert annyi időt tölthettünk a házban és a kertben, amennyit kedvünk volt, nem kellett távoznunk a következő csoport érkezése miatt. A diákok sokféle, de befogadható mennyiségű információt kaptak a látogatás során. Szó volt természetesen Babitsék életéről, életmódjáról, a ház építéséről, az ide járó vendégekről, a falon látható aláírásokról, korabeli filmhíradó-részleteken látni lehetett a Nyugat íróit, Babits verandáján ülve pedig verseket hallgattunk, néhányat a költő előadásában az 1930-as évek elején készült rádiófelvételekről. Szinte minden diák számára nyújtott valami érdekeset a hely. Voltak olyanok, akiknek Babits életmódja volt érdekes, volt, akit a nagy kert, a ház körüli virágok vagy a kertből látható panoráma ragadott meg (Cintia vershallgatás közben le is rajzolta a ház emlékkönyvébe az esztergomi bazilikát, amelynek látványa Babitsot is megihlette), volt, aki arra csodálkozott rá, hogy Babits hogyan volt képes naponta megmászni a házhoz vezető meredek utat. Volt olyan diákom is, aki azzal az elhatározással hagyta el a kertet, hogy az öccsét feltétlenül elhozza ide.
Az Emlékház lakásmúzeum, Babits nyári lakhelyét teremtették újjá néhány eredeti, de többségében csak korabeli és fényképek alapján rekonstruált berendezési tárgy felhasználásával. A látogató szabadon nézelődhet a szobákban, nincsenek múzeumokra emlékeztető feliratok, magyarázó szövegek, mintha nem is múzeumban lennénk, hanem vendégségben egy száz évvel ezelőtti otthonban. Ezt az érzést fokozza az is, hogy az Emlékház munkatársai kifejezetten vendégszeretőek. A „kötelező” tárlatvezetésen túl is szívesen látják a vendégeket, beszélgetnek velük, gyakorlatilag bármiről. (Most is ezt tapasztaltam, és akkor is,amikor pár évvel ezelőtt egy másik osztályommal jártam itt.)
A lehetőséggel élve hosszú ideig ott is maradtunk a kertben, és sokáig beszélgettünk Babitsék verandáján. Eredetileg hajóval szerettünk volna visszautazni Budapestre. Ezt sajnos nem tudtuk megtenni, mert nem jártak még ezen a Duna-szakaszon a kirándulóhajók, de így is tartalmas és kellemes napot töltött együtt az osztály.